Számítástechnika
MaxRay - 2007-04-17
Az Intel tervei szerint legújabb UMPC számítógépük, nem Microsoft hanem Linux alapú operációs rendszert fog futtatni...
A hivatalos bejelentést egy orrhossznyival megelőzve száguldott végig az interneten az
Intel
legújabb UMPC
gépéről szóló hír, melynek talán legnagyobb érdekessége az, hogy a vállalat tervei szerint Linux
alapokra helyezik az új masinát. Az operációs rendszer váltás technikai szempontból érthető döntés, hiszen ezeknek a kis gépeknek roppant korlátozottak az erőforrásaik, melyeket sokkal hatékonyabban és gyorsabban tud kihasználni, egy speciálisan erre fejlesztett Linux, mint egy jóval nagyobb és alapvetően csak nagygépeken használható egyéb operációs rendszer. Mivel a hivatalos bejelentés még várat magára, így a pontos technikai specifikációkat homály fedi, azonban egyes feltételezések szerint valamilyen kétmagos processzor
jelenti majd a gép lelkét (meglehet a nemrég bejelentett ULV
változatok egyike). A kijelző méretek 4.5 col
és 6 col közt változnak, míg a felbontásuk 800x480 illetve 1024x600-as lesz. Az alapfelszereltség része lesz továbbá, Wi-Fi
adóvevő és HSDPA
modem. [%IMAGB=3742%]
A
MID
vagyis Mobil Internet
Device
(az elnevezés mobil internetes eszközre utal) várhatóan a MIDINUX 512 MB
-os verzióját fogja futtatni. A boot
idő pedig a laptopokat is megszégyenítő 18 másodperc lesz a cég adatai szerint. A várható árról és forgalomba kerüléséről nincsenek adataink.





