Érdekességek
MaxRay - 2007-02-26
A Flash memória alapú merevlemezek elterjedése lassú folyamat, mivel a magas áruk mellett szinte lehetetlen Å?ket beszerezniâ?¦
A számítógépes kiegészítőket gyártó cég egy érdekes laptop kiegészítővel rukkolt elő. A Century SDB25SD típusszámra hallgató eszköz egy 2.5
colos
belső merevlemez
keret, melybe hagyományos SD
kártyákat pakolhatunk. Ehhez hasonló illesztőkkel és Flash
memóriakártyákat normál IDE
vagy SATA
portra csatlakoztató eszközökkel már találkozhattunk az asztali gépek esetében, azonban 2.5 colos méretben még nem volt hasonló. A japán cég által gyártott eszköznek megvannak a maga korlátai hiszen nem támogatja az SDHC
kártyákat, így a maximális kapacitás 8 GB
-ra korlátozódik, mivel maximálisan 4 darab memóriakártyát használhatunk. További korlátozást jelent, hogy csak egyforma sebességü és kapacitású kártyákat használhatunk. Remélhetőleg a későbbi verziók már mentesek lesznek ezektől a hiányosságoktól, hiszen akkor már kapacitásukban is komoly versenytársai lehetnének ma még igen drága
Flash
merevlemezeknek. Az illesztő legnagyobb hátránya minden bizonnyal az ára, hiszen közel 50 ezer forintnak megfelelő áron juthatunk hozzá, melyben nincsenek benne a memóriakártyák.





